Hírek : Magabiztosan kell játszani |
Magabiztosan kell játszani
DVSC 2009.08.13. 11:13

Bár két nagy vereséggel kezdte a bajnokságot a Haladás, hiba lenne lebecsülni a szombathelyieket.
Pénteken a Haladás együttesét fogadjuk a Soproni Liga 4. fordulójában. A szombathelyiek az előző szezonban a harmadik helyen végeztek, amellyel kivívták, hogy - történetük során másodszor – nemzetközi porondon szerepeljenek. Az Európa Ligában túljutottak kazah ellenfelükön, ám az Elfsborg túl nagy falatnak bizonyult, a svédek összesítésben 3-0-val továbbléptek.
A négy meccs mintha sokat kivett volna a zöld-fehérekből, akik nagyon rosszul kezdték a bajnokságot. A második fordulóban, Kaposváron 3-0-ra kikaptak, egy héttel később hazai pályán szenvedtek 4-2-es vereséget (az első fordulóban esedékes Fradi elleni mérkőzésüket elhalasztották). Bücs Zsolt szerint azonban nem téveszthet meg minket a Csertői-csapat rossz rajtja.
- Az MTK ellen nagyon jól játszottak az első félidőben, vezettek 2-0-ra, viszont a szünet után a fővárosiak szétfutották, szétpasszolták őket – mondta honlapunknak a Loki pályaedzője. - Nem lehet tudni, hogy erőnléti problémák miatt szenvedtek vereséget, vagy egyszerűen nem volt szerencséjük. Nem szabad azonban, hogy megtévesszen minket a Haladás rossz bajnoki kezdése. Nem becsülhetjük le őket, mint ahogy egyetlen más csapatot sem, mindenkinek meg kell adni a tiszteletet, de természetesen magabiztosan és önbizalommal telve kell játszanunk.
A DVSC-TEVA az idei két bajnokiján vegyes csapattal állt fel, hiszen a gárda még áll a nemzetközi kupában. A szakmai stáb rotációs rendszert alkalmaz, ám hogy kik játszanak holnap, egyelőre kérdés, hiszen hat labdarúgónk a válogatottnál volt érdekelt, és csak az esti edzésen derül ki, milyen állapotban vannak. Az U21-es nemzeti csapatnál számításba vett Varga József eleve sérülten utazott el, majd tért vissza tegnap este. Szilágyi Péter és Huszák Tamás nem játszott ugyan Walesben, az Eb-selejtezőn, de nem tudni, hogy az utazás mennyit vett ki belőlük. Polekszics tegnap egy félidőt játszott Podgoricában, és Rudolf Gergely is 45 percet kapott a románok ellen. Új igazolásunk, Bodnár László ugyan nem kapott lehetőséget, de a jobb oldali védő először edz majd a Lokival.
A 19 órakor kezdődő mérkőzésre elővételben megvásárolhatók a jegyek a három ajándékboltban (Tesco, Plaza, Malompark), illetve pénteken az Oláh Gábor utcai stadion I-es pénzárában.
A találkozót Vad II István vezeti majd. Két segítője Ring György és Szpisják Zsolt lesz.
|